A Lisszaboni Vízvezeték
avagy
Hódolat Martell Károlynak
(1695/96, Pozsony – 1763, Lisszabon)
A lisszaboni vízvezetéket nagyon régóta tervezték. Már a rómaiak idején létezett valamilyen fajta víztároló és vízellátó csatorna. Akkor már abból a forrásvidékről hozták a vizet, ahonnan később a portugálok is szerezték, amikor létesült a nagy Vízvezeték – Lisszabontól északnyugati irányba, a mai Belas nevű község területéről.
Lisszabon ugyanis a hiedelmek, sőt, a lisszaboniak szóhasználata ellenére nem a Tejo folyó mentén fekszik, hanem a Szalmatenger partján. A Szalmatenger egy öböl, amelybe a Tejo torkollódik, és amelyből kifolyik a tengerbe. A lényeg az, hogy Lisszabon peremét csak sós víz nedvesíti és hogy mióta lakják, gond volt a vízellátással.
A spanyol Fülöpök idején Portugália idegen uralom alá került és Lisszabon elvesztette a főváros szerepét. Miután a portugál Bragança uralkodóház került a hatalomra és visszaállította Portugália önállóságát, a vízvezeték tervezése újra vett lendületet. A gyarmatokból és a tengeri kereskedelemből származó bevételek adtak kellő anyagi alapot. João V. (V. János) király idején, 1728 és 1731 között Lisszabon városvezetője kinevezett három embert arra, hogy tervezzék a vízvezetéket, a király pedig rendelettel megerősítette a vállalkozást. A mű fő illetékese az akkori birodalmi főépítő Manuel da Maia volt. Ő tervezte az irányvonalat és az elosztórendszert, de magát az építkezést már csak utóda, Custódio Vieira kezdte. Vieira idején épült a legnagyobb és ma is leginkább látható szakasz, a nagy ívszerkezet az Alcántara-völgy fölött.
Amikor Vieira meghalt 1744-ben, a magyar származású Martell Károly vette át az építkezés vezetését és nagyjából be is fejezte.
Érdekes módon a magyarok nem nagyon tudnak erről az emberről, holott általában becsben tartják azokat a honfitársait, akik maguknak szereztek hírnevet külföldön. Magyarul nyoma sincs az interneten, az angol vagy a kissé részletesebb portugál Wikipédiához kell fordulni.
Martell Károly elképzelései alapján az elosztó épülete, a „Mae do Agua”, azaz a Vízanya, a mai helyére került, a Rato tér fölé és nem, ahogy da Maia és segéde, a német származású Johann Friedrich Ludwig, erdetileg tervezték, São Pedro de Alcántara kolostora mellett.
 |
A Vízanya épülete |
 |
A Vízanya nemi szerve. Nem tudom, e kút alkotója mire gondolt, de elképzelni lehet. |
 |
A nagy tároló fentről … |
 |
… s a mélybe nézve. |
A Vízvezeték 1748-ban kezdte működését, de az elosztórendszeren még kellett dolgozni. Nagy csatornák, a „galeriák” tovább vitték a vizet a városban a különféle kutakhoz.
 |
Az Amoreiras-kapu, amely ugyan a Vízvezeték szerves része, de külön díszítéssel készült a megnyitásához. |
 |
Az Amoreiras-kaputól a Vízanyához vezető rész egy íve |
 |
Itt jól lehet látni, a Vízvezeték hogyan fut le baloldalról és az Amoreiras-kapunál derékszöggel megfordul a Vízanya épülete felé. |
Hogy ezen mű bonyolultságát értsük meg, bele kell gondolni, hogy alig használtak szivattyúkat, a víz csak lejtéssel került a kutakba. Azért lényeges – és ahogy később kiderült, helyes – döntés volt a Vízanya végleges elhelyezése.
Martell Károly tervező irodájából került ki a Remény Kútja is, amelyet ugyan tervezte, de amelyet csak halála után befejeztek.
E kút elgondolása érdekes, hiszen kétemeletes: a lenti rész az állatok, a fenti az emberek számára volt fönntartva. Ezt a fajta kétemeletes kutat „Martell-féle” kútnak hívják, mivel tőle származott az ötlet, amelyet később más kutakra is alkalmaztak.
A Vízvezeték nagyobb károk nélkül túlvészelte az 1755-ös földrengést, amely Lisszabon nagy részét romokba döntötte. Valószínűleg ez – a Vízvezeték zökkenőmentes működése mellett – annyira növelte Martell Károly tekintélyét, hogy Lisszabon újjáépítésében kulcsfontosságú beosztást kapott. Lisszabon alsó, a Szalmatengerhez közeli része nagyjából az ő tervezésének eredménye.
 |
A Vízvezeték belülről |
Múltkori lisszaboni látogatásom alkalmával a sógornőm öccse, Manuel, arra figyelmeztetett, hogy érdemes lenne a Vízvezetékkel foglalkozni. Ezért most nekimentem. Az időjárás nem kedvezett, ezentúl csak egy napot töltöttem Lisszabonban. Mindössze az alcántaravölgyi részét megnéztem, valamint az elosztó épületét, a lisszaboni Vízanyát.
De ha az ember arra szánja magát, napokig lehet a Vízvezetékkel szórakozni. Attól kezdve, hogy azt nézze meg, amit a „Régi Vízanyának” hívják, a gyűjtőrendszer régi központját, Lisszabontól északra, Belas és Caneças községek területén.
 |
 |
 |
Képek a forrásvidékről és a táplaló csatornákról. A középső képen látható a Régi Vízanya épülete. |
Manuel szerint valamilyen spanyol vagy portugál királynő ott fogadta a szeretőit. Ezek szerint serkentő hatással volt rá a sok víz, amely körülvette, de az is lehet, hogy az épületek tetszettek, vagy a vidék akkori lakatlansága …
A Régi Vízanya és az őt tápláló rendszer, illetve folytatása ma csak részekben megmaradt, mióta a régi Vízvezeték megszűnt a 1960-as években. Manapság beépített területeken keresztül megy. Igazi vízvezetéki ősvényeken lehetne a különféle csatornákat követni, mivel a Régi Vízanya nevű gyűjtőépülete és a lisszaboni elosztó között több, mint 14 kilométernyi vezeték van, illetve volt. Ebbe még nem számították a hegyekből leereszkedő tápláló csatornákat.
De maga Lisszabonban is sok helyre lehetne elmenni, a különféle ívszerkezeteket, kutakat és a Vízvezeték egyéb megmaradt részeit megnézni.
 |
Ezen a képen lehet látni, a Vízvezeték hogyan lett hasznosítva, miután eredeti használata megszünt. |
 |
Itt két oldalról nekiépítettek, és most félnek a betörőktől
|
A Vízvezetéknek döntő szerepe volt Lisszabon fejlődésében, hiszen a vízhiány miatt előbb nem tudott kellőképpen kibontakozni az akkori jelentőségéhez mérten. Az is sokat számított Lisszabon 1755 utáni újjáépítése idején, hogy víz mindenképpen megvolt.
Martell Károly 1733-as portugáliai érkezése előtti élete kevés információ maradt fönn. Katonai pályafutása Európa különféle csatatereire vitte, akkor szerezte mérnöki és építkezési tudását. Szabad kőműves volt már akkor, amikor először lépett Portugália földjére, és egy portugál páholy tagja is lett.
Készült 2016 januárjában